¿Dónde puedo obtener apoyo?
A diagnózist a nők ADHD-jára szakosodott pszichiáter állíthatja fel. Az érintett környezetében működő ADHD szervezet (link) vagy támogató csoport felkeresése ideális módja a tájékozódásnak. Először a beteget megkérik, hogy vesse magát alá fizikai egészségi vizsgálatnak, mert ki kell zárni a lehetőségét annak, hogy esetleg valamilyen más dolog okozza a tüneteket.
AzADHD diagnózis felállításához egy sor kérdőívet kell kitölteni, amelyeknek segítségével megállapítható, hogy az illető tünetei utalnak-e az ADHD lehetőségére. További kérdőívek segítségével vizsgálják a hangulat és alvás mintázatait, valamint azt, fennáll-e az érzelemszabályozás zavara. Általában a pszichiáter megpróbál tájékozódni arról is, miként fejlődött az illető gyermek-és serdülőkorában és hogy rendelkezésre állnak-e az iskolai bizonyítványok, mert azokba is betekintene. De, mindenekelőtt azokról a leginkább nehézséget okozó tünetek iránt érdeklődik majd, amelyet a vizsgálatnak magát alávető nő felnőttkora óta tapasztal.

Belgiumban és Németországban az ún. kompozit reggeli skálát (CSM) használják, hogy megvizsgálják az ADHD-val vizsgált személyek cirkadián ritmusának mintázatát. Az alvászavarok az érintett népesség mintegy 50-70%-ának beszámolói szerint a leggyakrabban előforduló kísérő tünetei az ADHD-nak. Brit kutatók egy csoportja elhatározta, megerősíthetik-e ezt az összefüggést az alvással kapcsolatos objektív mérőszámok. Kognitív működést mérő teszteket és elektroenkefalográfot (EEG) használtak a vizsgálathoz (EEG). Asherson, Philip, et.al. “The Key Role of Daytime Sleepiness in Cognitive Functioning of Adults with ADHD” (European Psychiatry (2020), in: ADHD and Comorbidity.)
Az olyan mérőszámok, mint a theta/beta arányszám, az EEG lassulása széles körben használt mutató az ADHD kutatásban. Miközben ez általában a nap végén jelentkezik a nem ADHD-s felnőtteknél, napközben szélsőséges aluszékonyságot jelent, amit akár az alvás közben előforduló légzéskimaradás (apnea) vagy neurodegeneratív és idegfejlődési zavar okoz. A kávé visszafordítja az EEG lassulását, hasonlóan az ADHD kezelésére használt stimuláns gyógyszerekhez.

Az ADHD-val diagnosztizált felnőttek első vonalbeli gyógyszeres kezeléséhez Belgiumban és Németországban is metilfenidád alapú gyógyszereket használnak. Bár ez a gyógyszer nem jelent teljes megoldást, mindenképpen megváltoztatják a legtöbb ember életét, akik számára a diagnózis felállítását követően felírják. Egyidejűlet azonban erősen javasolt, hogy a legtöbb újonnan diagnosztizált felnőtt részesüljön kognitív viselkedésterápiában is (CBT), hogy a számukra hátrányos, időközben kialakított túlélésüket szolgáló stratégiákat átalakítsák. Általában szükségük van ADHD coach-ra is, aki segít az újonnan diagnosztizált nőnek a továbblépésben a szabályozottabb, szervezettebb és magabiztosabb életvitel felé, hogy új szokások és látásmód alakulhasson ki. Ez életet megváltoztató élménnyé válhat az újonnan diagnosztizált nő számára.
Ha megengedheti magának, adományozzon az ADHD Europe-nak – minden euró változást jelent! Ha úgy dönt, hogy nem adományoz, kérjük, fontolja meg, hogy megosztja ezt az oldalt vagy a weboldalunkon található blogbejegyzéseket családjával, barátaival, kollégáival és támogatóival, és segítsen felhívni a figyelmet.
Adományát nagyra értékeljük, és kommunikációs és tájékoztató programjainkra használjuk fel (ADHD Europe Outreach, ADHD Advocacy, ADHD Women Project, Awareness Raising tevékenységek európai eseményeken és még sok más…).
