Nők és ADHD

 Még manapság is sok egészségügyi szakember, tanár, szülő és, általában, a közvélemény félreismeri a nők és a lányok ADHD érintettségét. Egyre több, felnőtt korában diagnosztizált nő számol be arról, hogy még saját családjában is nehezen fogadják el a diagnózist. Ennek fő oka az, hogy a tünetek jóval később jelentkeznek a lányoknál és ezek sokkal összetettebbek, mint a fiúknál, akiknél már az óvodában tapasztalhatók rendbontó és impulzív tünetek. Emellett a figyelmetlen ADHD a vélekedések szerint gyakrabban fordul elő a lányoknál és a nőknél, mint a fiúknál és férfiaknál, a figyelmetlen ADHD tüneteit pedig még mindig jórészt félreértelmezik az orvosok.

Miközben a lányok nem feltétlenül tűnnek láthatóan impulzívnak vagy hiperaktívnak az osztályteremben, hajlamosak befelé fordítani viselkedésüket és gondolataikat, amelyek így rendkívüli figyelem elvonást és belső nyugtalanságot idéznek elő. A lányok jobban tudják leplezni tüneteiket, mint a fiúk, nem csak azért, mert tüneteik eleve internalizáló (befelé forduló) jellegűek, hanem azért is, mert a lányok jobban figyelnek arra, mi az elvárt viselkedés és megpróbálják a lehető legjobban utánozni kortársaikat.

 

Így sok lány úgy nő fel úgy, hogy nem tudja, mi okozza nehézségeit, miért tűnik úgy, hogy ezekből több van, mint kortársainak. A téves diagnózis gyakori volt korábban és ez még ráadásul traumatizálta is őket, mivel a számukra ajánlott kezelések nem igazán segítettek.

Ennek következtében a nem diagnosztizált nők száma nagy; felnőttként is csak azok kaptak diagnózist, akik véletlenül rábukkantak a problémáikat előidéző okra. Tudjuk ugyanakkor, hogy mindaz, amit most látunk, mindössze a jéghegy csúcsa, és hogy sokkal többen maradnak diagnózis és kezelés nélkül, elszigetelten, megszakadt vagy terhelt kapcsolatokkal és az ezzel járó minden szenvedéssel.

 

A nők társadalomban betöltött szerepe olyan, hogy azok, akik képtelennek tűnnek elvégezni azt, amit elvárnak tőlük, fiatal anyaként, feleségként, gondozóként is elszigetelődnek. A lányok és nők tapasztalta nehézségek, amelyeket az ösztrogén szintek változása idéz elő az agyban, nagy mértékben hatnak az ADHD-val élő lányokra és nőkre a pubertás idején (súlyos hangulatingadozások a menstruációt megelőzően, depresszió és/vagy szorongás). Ilyenkor még inkább elmélyülnek ADHD tüneteik.

A diagnózist követően a fiatal nők gyakran tele vannak tettvággyal, felismerik és ki is használják erősségeiket. Az idősebb nők ugyanakkor egy gyászfolyamaton mennek keresztül, részben azért, mert nem ismerték fel másságukat korábban, részben pedig azért, mert olyan sok mindent elérhettek volna, ha tudták volna, mi az, ami nehézségeiket okozza.

Ha megengedheti magának, adományozzon az ADHD Europe-nak – minden euró változást jelent! Ha úgy dönt, hogy nem adományoz, kérjük, fontolja meg, hogy megosztja ezt az oldalt vagy a weboldalunkon található blogbejegyzéseket családjával, barátaival, kollégáival és támogatóival, és segítsen felhívni a figyelmet.

Adományát nagyra értékeljük, és kommunikációs és tájékoztató programjainkra használjuk fel (ADHD Europe Outreach, ADHD Advocacy, ADHD Women Project, Awareness Raising tevékenységek európai eseményeken és még sok más…).

 

ADHD Eguseület  www.adhdegyesulet.hu

Megosztod ezt az oldalt
a közösségi médiában?

 

 

ADHD Women Social Media

Adományozzon Paypalon, hitelkártyán vagy betéti kártyán
keresztül?

Ha megengedheti magának, adományozzon az ADHD Europe-nak – minden euró változást jelent!

Ha úgy dönt, hogy nem adományoz, kérjük, fontolja meg, hogy
megosztja ezt az oldalt vagy a weboldalunkon található blogbejegyzéseket családjával, barátaival, kollégáival és
követőivel, és segítsen felhívni a figyelmet.

Adományát nagyra értékeljük, és kommunikációs terjesztési programjainkra használjuk fel (ADHD Europe Broadcasting,
ADHD Advocacy, ADHD Women Project,
Awareness tevékenységek európai
eseményeken és még sok más….


ADHD Europe AISBL
Rue Washington 40, Brussels, 1050, Belgium
International not-for-profit association 0810.982.059
RPM ‘Greffe du Tribunal de Commerce de Bruxelles’
www.adhdeurope.eu